Évente egyszer mindenkinek ajánlott a professzionális fogkőeltávolítás
Az úgynevezett fogmegtartó kezelések – ahogy az a nevükben is benne van – a saját fog megmentését tűzik ki célul.
De miért van erre szükség az implantátumok és a hatékony fogpótlások világában?
Azért, mert az emberi fogat még a modern tudomány sem tudja reprodukálni.
Eredeti rágószerveinknél egész egyszerűen nincs jobb megoldás, sőt, talán nem is lesz. Az implantátum például egy forradalmi válasz a foghiányra, de a lelkiismeretes fogorvosok még ennek is tudatában is egészen addig küzdenek egy fogért, amíg az menthető.
Ennek a ragaszkodásnak köszönheti a gyökérkezelés a létezését, hiszen rágószerveink a maguk tökéletességében illeszkednek a fogsorba, és alkotnak vele egységet a rágás, a harapás, valamint a mosolygás folyamatában.
Az út, ami a gyökérkezeléshez vezet
Az elmulasztott fogászati vizsgálatok, a helytelen táplálkozás és a rossz fogtisztítási szokások miatt egy fog olyan mértékben károsodhat, hogy az már komoly fájdalmat okoz.
Amikor a fogszuvasodás előrehaladott állapotba kerül, és a zománcon átrágva magát a dentinen is átjut, akkor előbb-utóbb eléri a vér- és idegpályákat tartalmazó fogbelet, a pulpát. A pulpa megfertőzése után pedig a folyamat többé nem fordítható vissza, és a tüneteket produkáló fog csupán egyetlen beavatkozással menthető meg.
Ez pedig nem más, mint a gyökérkezelés.
A fogbélben megtelepedő baktériumok gyulladást váltanak ki, irritálva ezzel az idegeket és a környező szöveteket, és a problémát gyógyszerrel vagy akár antiobiotikummal ilyenkor már nem lehet megoldani. Ahhoz, hogy a tüneteket megszüntessük, szükségessé válik a fogbél megtisztítása.
A kezeletlen fogbélgyulladás szervezetünk más pontjain is kiválthat egyéb kellemetlen tüneteket, így például láz és ízületi fájdalom jelentkezhet.
A gyökérkezelés folyamata
A fog kemény szövetekből és egy belső üregrendszerből áll, ahol erek és idegek vannak. Ha a szuvasodás eléri ezt az üregrendszert, akkor fogbélgyulladás alakul ki, súlyosabb esetben pedig a fog el is halhat.
Markáns tünetek jelzik ezt az állapotot, hiszen ilyenkor a pácienst már kínozza a szakaszos vagy állandó fogfájás. Sajnos ebben az esetben egy sima tömés nem segít, hiszen sokkal mélyebben van a probléma gyökere – szó szerint a gyökérnél.
A gyökérkezelés során eltávolítjuk a pulpában felgyülemlett elhalt szöveteket, és a fertőtlenítés után töméssel pótoljuk a hiányzó részt a gyökércsúcstól egészen a korona tetejéig.
Az első találkozás
A kezelés megkezdése előtt alapos szájvizsgálatra, valamint egy pontos, digitális röntgenfelvétel készítésére kerül sor, amelyen jól kivehető a beteg fog állapota, a gyökerek helyzete és formája. A diagnosztika az alapja a sikeres kezelésnek, ezért a fogorvosaink odafigyelnek, hogy egyetlen apróság se kerülje el a figyelmüket.
Érzéstelenítés után jöhet a fogak feltárása és a szuvas üregek kitisztítása. A fogbél megnyitását követően speciális tűkkel távolítjuk el az idegeket és ereket a pulpából.
A fájdalommentes kezelés során a kitisztított üregrendszert tovább tágítjuk és fertőtlenítjük, ezzel előkészítjük a gyógyszeres tömés befogadására.
Az ideiglenes tömés elhelyezése előtt szükség van a gyökércsatornák pontos, apexlokátoros bemérésére, hogy a pulpát teljesen megtisztíthassuk, és hogy később megfelelő mennyiségű tömőanyag felhasználásával tökéletesen lezárt legyen a fogbél.
Az első körben alkalmazott gyógyszeres tömést ideiglenes fedőtöméssel zárjuk le, és legfeljebb 7-10 napig vár a kezelés befejezéséig.
Ennek oka, hogy néhány napra szükség van ahhoz, hogy a gyógyszer megfelelően kifejtse a hatását, és megszüntesse a gyulladást a fogban, valamint a környező szövetekben. Súlyos esetben a gyógyszerezés megismétlésére is szükség lehet, tehát nem elég két ülés, akár 3-4 alkalommal is meg kell jelenni a fogorvosnál.
Az érintett fog csak abban az esetben tömhető be a végleges fedéssel, ha teljes mértékben megszűnt a gyulladás. Egy rosszul kezelt fog ugyanis további fertőzéseket és gennyesedést okozhat, ami akár a rágószerv végleges eltávolításához vezet.
A második találkozás
A kezelés folytatása során eltávolítjuk az ideiglenes töméseket. Miután ellenőriztük, hogy megszűnt a gyulladás, elkészítjük a gyökértömést, majd egy kontrollröntgen után végleges fedőtömést kap a fog.
Bár a fogtömés nem fájdalmas eljárás, ebben az esetben is helyi érzéstelenítés mellett dolgozunk.
Gyökérkezelés utáni teendők
Az első találkozást követően kímélni kell a fogat, hiszen a behelyezett gyógyszeres és ideiglenes tömés nem olyan teherbírású, mint amilyen a végleges tömés lesz majd. Ne rágjunk a fogon, ne igyunk szénsavas italokat, sőt, az erősen cukrozott és savas ételeket is érdemes kerülni.
A végleges tömés után 1-2 napig ráharapáskor kisebb fájdalom, érzékenység jelentkezhet, ám ez hamar elmúlik, és a fog újra olyan lesz, mintha mindig is egészségesen állt volna a fogsorban.
Mivel a gyökérkezelt fogak nem “élő” fogak, ezért idővel törékennyé válnak, elszíneződhetnek. Ha ilyet tapasztalunk, akkor érdemes becsapolni a fogat, és megerősíteni annak tartását egy koronával.
Az így felépített fog esztétikus és erős lehet, és még sokáig kiszolgálhatja tulajdonosát.
A gyökérkezelés szó sokakban kellemetlen érzéseket kelt, ám a mai, modern eljárások szinte teljesen fájdalommentesek. Csupán arra van szükség, hogy maximálisan megbízzunk a fogorvosunkban, és hogy türelemmel legyünk a teljes gyógyulásig!