Fogágybetegség és a koraszülés

2017.04.21.

A fogszuvasodás vagy az ínybetegségek következtében elvesztett fogakat mielőbb pótolni kell. Ezt talán mindenki hallotta már, de az kevésbé ismert tény, hogy a nem pótolt foghiánynak akár egészségi következményei is lehetnek.

A hiányos fogsor helytelen rágást, ebből adódóan pedig akár emésztési és artikulációs problémákat is okozhat.

Az egyéb szövődmények mellett az esztétikai tényezők szinte másodlagosnak tűnnek, pedig az is fontos, hogy a páciensnél emiatt pszichés zavarok léphetnek fel.

Nem véletlen, hogy a fogorvosok számára alapszabály: az elveszített fogakat a lehető leghamarabb helyettesíteni kell.

Amikor valami hiányzik az önfeledt mosolyhoz

A hátsó őrlőfogak elvesztésével kevésbé szoktak foglalkozni a páciensek, mint a frontfogakkal, pedig a bölcsességfogakat leszámítva nincs olyan fog, amelynek ne lenne fontos szerepe a fogsorban.

De mivel a hátsó fogak nem akadályozzák a pácienst a szabad kommunikációban, ezért sokan nem fektetnek kellő hangsúlyt a korrekcióra. Persze ha már a “látható” fogak közül hiányzik egy vagy több, akkor még az utcára is kellemetlen kimenni.

Érdemes azonban szem előtt tartani: az elveszített őrlőfogak miatt az ember az első fogaival kezd rágni, így azokra a szükségesnél nagyobb terhelés jut, emiatt pedig azokat is hamarabb veszítjük el.

A fogaink esetében is igaz: mindennek van következménye.

A nem megfelelő szájhigiénia miatt sajnos egyre gyakrabban találkozunk azzal, hogy egy fog már menthetetlen, és sem a gyökérkezelés, sem a fogtömés nem segíthet már rajta, így húzni és pótolni kell.

De milyen fogpótlási lehetőségek vannak?

Egy-egy fog hiánya esetén

A legjobb megoldás: a fogászati korona.

A menthetetlennek tűnő fogak esetében is sokszor megőrizhető maga a foggyökér, amelyhez legrosszabb esetben csapok segítségével rögzíthetjük a fogpótlást. Az íny feletti részre építjük fel az új fogat, ami méretben, színben és formában is teljesen megfelel az eredetinek.

A csapok készülhetnek fémből és üvegszálas műanyagból is, hogy majd fémmentes cirkon, tiszta porcelán vagy fémkerámia koronák kerüljenek a gyökérre.

Szakaszok hiánya esetén

Az egyik legjobb és legolcsóbb megoldás: a fogászati híd.

A hiányzó szakaszt határoló fogakat lecsiszoljuk, és ezekhez rögzítjük a később készülő pótlást. A készítés során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a szín és a forma is harmonizáljon a meglévő fogakkal, így teljesen észrevétlen maradhat a fogpótlás. A rögzítés végül ragasztással történik.

Tartós és erős megoldás biztosít az implantátumra készülő fogászati híd.

A csiszolásmentes fogpótlás esetében a hiányzó szakasz két végén implantátumokat helyezünk el, és ehhez kapcsoljuk a középső, pótlandó részt. Az implantátumokra készült híd ragasztással vagy csavarozással is készülhet; utóbbi előnye, hogy később eltávolítható és újra felhasználható (tisztítás vagy más fogászati probléma kezelése okán).

Fémkerámiából készült híd esetében egy alapot és stabilitást biztosító fémvázra kerül fel rétegenként a természethű kerámiabevonat. Az aprólékos munkának köszönhetően szép és esztétikus végeredmény születhet, de a drágább fémmentes megoldásokkal mégsem veheti fel a versenyt.

Éppen ezért egyre többen szeretnének fémmentes megoldást választani, így népszerűvé vált a porcelánból készült és a cirkóniumalapú fogpótlások készítése is.

Teljes fogsor

Jelentős vagy teljes foghiány esetén megváltozik az arc szerkezete, és idővel beesett lesz arcunk. A fogsor helyreállítása türelmet és időt igényel, ám végül a páciens arca megfiatalodik, közérzete jobb lesz, és bátran fog beszélni, mosolyogni.

Éppen ezért még a teljes kivehető fogsor is kiváló megoldást jelent, főleg napjainkban, amikor a protézis implantátumokkal is rögzíthető.

Attól függően, hogy a fogíny és az állcsontok milyen állapotúak, a fogorvos több megoldást fog ajánlani a páciensnek. Teljes kivehető műfogsor abban az esetben jelent kiváló választást, ha ínysorvadás áll fenn (vagyis az elveszített ínyt is pótolni kell), illetve ha a csontsűrűség nem megfelelő a normál implantátumok beültetéséhez.

Ilyenkor még mindig van lehetőség a fogsor implantátumokkal történő fix rögzítésére, amely rendkívül népszerű megoldás, mivel az ár-érték arány itt a legoptimálisabb.

Részleges és teljes kivehető fogpótlás:

Néhány fog megléte esetén részleges kivehető fogpótlást készíthetünk. Ekkor a meglévő fog lesz a pillér, ami köré megtervezhető a pótlások sora. Általában őrlőfogak hiányakor alkalmazzák, és egy praktikus eszközzel a pótlás összeköthető az eredeti fogakkal, így biztosítva stabilitást a kivehetőnek.

Az összes fog elvesztése esetén teljes kivehető fogpótlás készítésével állítható vissza a rágóképesség és a beszéd. A fogtechnikus lenyomatot készít az alsó és felső állcsontról is, figyelembe véve a szájüregi képleteket és a harapási viszonyokat. A körültekintően elkészített lenyomat után már könnyen megvalósítható a kényelmes, jól illeszkedő műfogsor.

A műfogsor a szájból bármikor eltávolítható, így minden oldala tisztán tartható. Hátránya, hogy könnyebben elmozdul (billeg és mozog), illetve a mozgás miatt a nagyobb terhelés mellett törheti a szájpadlást és az ínyt.