Implantálás – akinek javasolt és akinek nem

2017.03.02.

Az új koronavírus (COVID-19) sok szempontból megváltoztatta az életünket. Noha sok mindenben akadályozva vagyunk megszokott életünkhöz képest, így a fogászati ellátás igénybevételében is, az egészségünk érdekében önállóan, otthonunkban is sokat tehetünk.

A koronavírus járvány helyzet miatt a fogorvosi rendelők több országban is kizárólag sürgősségi ellátást tudnak nyújtani, minden egyéb kezelést most a járványügyi kockázatokra tekintettel halasztandónak/halaszthatónak tekintik. Ennek következtében az otthoni száj- és fogápolásra kiemelt hangsúlyt kell fektetni a megelőzés érdekében. Jelen bejegyzésünkkel ebben szeretnénk Önöknek iránymutatást adni.

Hogyan tartsam egészségesen a fogaimat a karantén alatt?

A több hetes otthon tartózkodás alatt könnyen megfeledkezhetünk az alapos száj- és fogápolásról, ami súlyos következményekhez vezethet. 

Íme, 8 hasznos tipp, ezek elkerülése érdekében:

  • Mosson kezet – legalább 20 másodpercig minden fogápolás előtt és után
  • Mosson fogat naponta legalább kétszer, ügyeljen a nehezen elérhető részek tisztítására is
  • Használjon rendszeresen fogselymet – ez segít eltávolítani a baktériumokat és a lepedéket olyan fogközökből, ahová a fogkefe sörtéi nem érnek el
  • Kövessen kiegyensúlyozott étrendet – kerülje a ragacsos, cukros ételeket, például a tortát és a sütiket
  • Nassoljon minél kevesebbet, hogy csökkenjen a fogszuvasodás kockázata
  • Kerülje a cukros italok fogyasztását – a szóda- és gyümölcslevek károsíthatják a fogzománcot
  • Igyon sok vizet – étkezés előtt és közben is javasolt
  • Kerülje a dohányzást – a dohányzás következtében csökken a szájüregi nyálkahártya vérellátása – ennek számos negatív következménye van, pl. gondoljunk csak a sebgyógyulásokra


Mit tegyek, ha fogászati sürgősségi ellátásra szorulok?

Az Ön egészsége és a rendelői személyzet biztonsága érdekében kérjük, első körben vegye fel velünk a kapcsolatot, írja le panaszát (akár e-mailen, akár telefonon), majd csak ezt követően, ha nincs otthoni kezelési lehetőség, jöjjön el a rendelőbe.

Fogorvosa telefonon keresztül számos helyzetben tud tanácsot adni, pl. fogfájdalom fellépése, egyes gyulladások csillapítása esetén, de iránymutatást képes adni meglazult tömés, vagy akár egy fogpótlás-típus kezelésére vonatkozóan. Természetesen nem lehet klinikai vizsgálat nélkül hathatós, testre szabott ajánlásokat tenni, de sok esetben azt látjuk, hogy a páciensek jól le tudják írni a problémát, amely nagy segítség az orvos számára, hogy a körülményekhez mért leggyorsabb és legjobbnak gondolt terápiát/otthoni átmeneti kezelésmódot meg tudja határozni.

Jogszabályban rögzített minden sürgősséginek tekinthető eset, leginkább ezek közül a fogfájdalmat, gyulladásokat, baleseti törések helyreállítását, szájüregi vérzést emelnénk ki amellett, hogy minden nehezített nyelést és légzést okozó elváltozás sürgősséginek tekinthető.

Hogyan kezelhetjük átmenetileg otthon panaszos fogunkat? 

Alább néhány hasznos példa:

Ideiglenesen enyhíthetnek bizonyos fogászati problémákat a gyógyszertárban, vagy drogériákban kapható fogászati termékek, vagy egyéb a háztartásban is megtalálható szerek.

  • Fájdalom érzet – Fogfájás, egyéb fogászati fájdalom esetén, amennyiben nincs duzzanata és nyelési nehézsége javasolt a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők használata. Mint minden gyógyszer esetében, kérjük, vegye figyelembe a betegtájékoztatón szereplő utasításokat. Vegye fel a kapcsolatot fogorvosával, vagy kérdezze meg gyógyszerészét a megfelelő adagolásért. Megjelentek cikkek arra vonatkozóan, hogy az Ibuprofen/NSAID tartalmú fájdalomcsillapítók összefüggésben lehetnek a COVID fertőzés súlyosbodásával, azonban erre még egyértelmű bizonyíték nincs. Mégis van olyan ajánlás, hogy ha valaki bizonyítottan fertőzött részesítse előnyben a Paracetamol tartalmú fájdalomcsillapító gyógyszereket.
  • Duzzanattal járó fájdalom esetén – a vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek mellett öblögessen meleg sós vízzel, hogy rövid távra valamelyest enyhüljön a fájdalom. Ajánljuk még a klórhexidin tartalmú, fertőtlenítő hatású szájöblögetőket is, azonban ezeket kúraszerűen, maximum két hétig használja a baktériumszám-, gyulladás csökkentése miatt. További útmutatásért forduljon fogorvosához. Illetve, ha duzzanatot észlel hívja rendelőnket is bizalommal, hiszen ez akut panasznak minősül.
  • Kiesett tömés – A kiesett fogtömés általában nagyon kellemetlen, de jelenleg sajnos nem tartozik a járványügyi helyzetben elvégezhető kezelések közé az új fogtömés készítése. Szerencsére a fogtömés általában részlegesen esik ki, tehát a fog üregének mélyebb részén jó eséllyel bent maradhatott a régi tömés egy része. Amíg a járványügyi helyzet megszűnik, vagy nem kapnak a fogászati rendelők engedélyt legalább az ideiglenes tömés készítésére, addig a következő teendőket ajánljuk:

#1 próbálja meg kímélni azt az oldalt, ahol a tömés kiesett, rágásnál próbálja meg tudatosan a másik oldalt használni, kemény, ragadós ételeket (mogyoró, gumicukor, rágógumi) kerülni.

#2 fokozottan tisztítsa minden étkezés után fogkefével és fogköztisztító kefével is az érintett területet, hogy az új tömés elkészültéig minél jobban tisztábban tudja tartani ezt a területet, ezzel is elkerülve az esetleges gyulladás kialakulását.

  • Leesett korona vagy híd esetén, ha azt látja, hogy ragasztóanyag még maradt a fogpótlásban, akkor tegye folyó langyos víz alá és helyezze vissza az érintett területre. Az érintett terület kezelése: tisztítsa meg fogkefével az érintett fogakat, majd próbálja meg minél szárazabbá tenni a felületet, ahová vissza kell helyezni a fogpótlást. Erre alkalmas lehet egy vattából gyúrt pici vattagombóc, amellyel lefertőtlenített szemöldökcsipesszel használva letörölhető az érintett fog, erre alkalmas lehet egy tiszta gézlap is.

Ha a fogpótlásból kioldódott a ragasztó, a gyógyszertárban kaphatóak ideiglenes ragasztóanyagok. Ezeket kitisztított és kiszárított (fogkefe, fogkrém, gyógyszertárban kapható alkoholba mártott vattagombóc segítségével vagy gézlappal) fogpótlásba helyezze, illetve az előző pontban leírt száraz fogfelületre helyezze vissza.

Mindkét típusú ragasztási módszer után 1-2 óráig kerülje az étkezést!

  • Törött vagy rosszul illeszkedő fogsor – Átmeneti megoldást nyújthat a gyógyszertárban, drogériában kapható otthoni ideiglenes töméshez szükséges felszerelés, ideiglenes ragasztóanyagok. Ezeket a hozzájuk mellékelt betegtájékoztató anyagnak megfelelően alkalmazza.
  • Trauma – Ha a szája fizikai sérülést szenved, vegye fel a kapcsolatot fogorvosával. Miután fogorvosa kiértékeli a helyzetet, javaslatot tehet a következő lépésekre.
  • Íny, arc, nyelv és ajak fájdalma – A gyermekeknek, amelyek ezen lágyrész bármelyik területén fájdalmat tapasztalnak, a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók segíthetnek. Ezenkívül léteznek kifejezetten gyermekek számára fejlesztett orális gélek, mely megkönnyebbülést adhatnak. Kérjen segítséget fogorvosától vagy gyerekorvosától.

Ha további kérdései merülnek fel, forduljon segítségért fogorvosához.

Mire számíthatok az elkövetkező hetekben és hónapokban?

A fogorvosok továbbra is alkalmazkodnak a gyorsan változó helyzethez. Rövidtávon arra koncentrálunk, hogy sürgősségi fogászati ellátást biztosítsunk, és információt nyújtsunk az embereknek a szájüreg védelmére. A helyzet tisztázódásával az állami/szabályozási iránymutatáshoz tartjuk magunkat. Reméljük, mielőbb újra akadály- és korlátozásmentesen dolgozhatunk, szolgálva az Ön egészségét. 

#vigyazzonmagára #vigyazzunkegymásra