Kilökődhet-e egy fogászati implantátum?

2020.03.05.

Élete során a legtöbb ember legalább egyszer szembesül azzal a problémával, hogy evés közben egyszer csak kipottyan a tömés a fogából. Mit kell ilyenkor tenni? 

Erre a helyzetre adunk most néhány jótanácsot.


A felnőtt lakosság szinte kivétel nélkül rendelkezik már tömött fogakkal. Nem árt azonban tudni, hogy legyen szó amalgám vagy esztétikus tömésről, arany vagy porcelán betétről, azok nem tartanak életünk végéig. Érdemes tehát évente ellenőriztetni, 10-15 évente pedig akár kicseréltetni, különben meglehetősen kellemetlen meglepetés érhet bennünket, amikor hirtelen kipottyan a helyéről.

Az általában evés közben bekövetkező baleset során amellett, hogy jó eséllyel ráharapunk a kemény, kavics-szerű tárgyra, az talán még nagyobb problémát okoz, hogy a szabaddá vált fogfelszínek miatt a fogbél sok esetben rendkívül érzékeny. Így szinte azonnali kellemetlenséget, nem ritkán fájdalmat érezhetünk, különösen, ha az üregbe étel is kerül.

A fogtömés kiesésének számos oka lehet. Túl nagy üregbe készített tömés, ahová inkább fogtechnikus által készített fogmű kellett volna. Ha ez évek múlva következik be, akkor már gondolni kell okként a másodlagos szuvasodásra. De az is lehet, hogy egészen egyszerűen tömőanyag elvált a foganyagtól, mert a ragasztóanyag az évek során a nyál, az elfogyasztott ételek és italok, illetve a rágóhatás miatt meggyengült. Utóbbi jelenség egyébként egy tanulmány szerint jóval gyakoribb a dohányosok és a rendszeres alkoholfogyasztók körében.


Az első teendő, ha észleljük a tömés kiesését, hogy azt köpjük ki. Bár gond nélkül végighalad a bélrendszeren, ráharapva esetleg más fogainkban is kárt tehet. Az amalgám vagy esztétikus tömést ki lehet dobni, az arany vagy porcelán betétet azonban érdemes megtartani, mert ha azonnal eljutunk az orvoshoz, van esély arra, hogy vissza tudja ragasztani.

Ha fájdalmas és érzékeny a szabadon maradt fog, érdemes legalább egy ideiglenes tömést tetetni bele, a megfelelő végleges tömés elkészítése ugyanis időigényes is lehet, hiszen a porcelán vagy arany betét esetén azt fogtechnikus készíti el lenyomat alapján. Persze előfordul, hogy akár napokig erre sincs lehetőség, például mert hétvége vagy ünnep van, esetleg fogorvosunk szabadságon van vagy éppen mi vagyunk messze tőle. Ilyenkor jó szolgálatot tehet a patikában kapható ideiglenes tömés is, melyet saját magunk helyezhetünk be az üreg alapos kitisztítása után.

Ha nincs panaszunk, mert nem váltak szabaddá az idegek, az üreg akár szabadon is maradhat a végleges ellátásig. Amíg azonban eljutunk a fogorvoshoz, addig is érdemes tisztán tartani a területet: legalább naponta kétszer fogat mosni és a szájvizet is tanácsos rendszeresen használni. Arra sem árt odafigyelni, hogy nagyon ragadós dolgokat ne együnk, nehogy letörjön esetleg egy kis darab még pluszban a fogból.

A fogtömés kiesését egyébként könnyen megelőzhetjük azzal, ha félévente eljárunk kontrollvizsgálatra. A fogorvos ugyanis idejében észreveszi, ha a tömőanyag meglazult, vagy másodlagos szuvasodás jelent meg és még azelőtt kicseréli, hogy az gondot okozhatna.