Gyermekfogászat

Gyermekfogászat – empátia, türelem, és kellő határozottság

gyermekfogászat

Miért fontos az első fogászati élmény?

A megfelelő szájhigiénia kialakítása már gyermekkorban nagyon fontos. Ehhez az kell, hogy szülőként kialakítsuk a helyes fogmosási rutint, emellett pedig érdemes már óvodás korban hozzászoktatni a kisgyerekeket a fogorvosi vizsgálathoz, hogy a későbbiekben megkönnyítsük helyzetüket. Ezzel elkerülhető, hogy az első élmény egyből egy fogtömés, vagy komolyabb fogászati beavatkozás legyen.

gyermekfogászat

Barázdazárás

A legsérülékenyebb, a szuvasodás kockázatának leginkább kitett fogak a maradó nagyőrlő fogak, amelyek a gyermekek 6 éves kora tájékán bújnak elő. Ezeknek egy életen át „bírniuk kell a strapát”. Ugyanakkor ezen fogak barázda rendszere gyakran igen mély és összetett, emiatt nehezen tisztíthatók, így a barázdák mélyén könnyen megmarad a lepedék. A lerakódó plakkok a fogak korai szuvasodását eredményezhetik..

Barázdazárással és a megfelelő szájápolással megőrizhetjük az őrlőfogak épségét. A kezelést ideális esetben a fog kibújását követő fél éven belül kell elvégezni. Ilyenkor fúrás nélkül, teljesen fájdalommentesen, a rágófelszín megtisztításával és a barázda feltöltésével megfelelő fedést kap a fog.

Ha már kialakult szuvasodás van, akkor kiterjesztett barázdazárást végzünk. Ebben az esetben eltávolítjuk a szuvasodást, és kompozit tömőanyaggal visszaépítjük az eltávolított részeket.

Fogkő eltávolítás Budapest

Fogkőlevétel gyermekeknél

A fogakon idővel különböző lerakódások keletkeznek. Ezek közül az egyik a foglepedék. A nyálban lévő ásványi anyagok a baktériumokban gazdag lepedéken ki tudnak csapódni, így alakul ki a fogkő.

 
A kezeletlen fogkő hosszútávon számos káros következménnyel járhat. Legjelentősebb a kellemetlen szájszag és a fogszuvasodás, de fogínygyulladást, vagy akár fogágy-betegséget is okozhat. Ezek elkerülésére bizonyos időközönként javasolt a plakk eltávolítása.

A fogkő eltávolítása során először megtisztítjuk gyermeke fogait a lepedéktől és fogkőtől, majd részletesen elmagyarázzuk és megtanítjuk neki, hogy milyen technikával tudja fogait a mindennapok során megfelelő módon tisztán tartani. Táplálkozási és életmódbeli tanácsokkal is segítünk felhívni a gyermekek figyelmét a megelőzés és az esetlegesen kialakuló problémák elkerülésének fontosságára.

iTop egyéni szájhigiénés oktatás

Rendelőnkben fogorvosaink mellett képzett dentálhigiénikusaink végzik a szájhigiénés oktatást, megtanítva pácienseinknek a körültekintő fogtisztítást minden felszínen. Mindezt érdemes már kisgyermekkorban elkezdeni.

gyermekfogászat

Mi történik az iTop szájhigiénés oktatáson gyermekek esetében?

Szinte minden fogászati probléma megelőzhető, ha már gyermekkorban bevésődnek a helyes fogmosásái technikák és a gyermek megtanulja, hogyan mosson ügyesen fogat.
Mi a helyes fogmosási technika? Mennyi ideig kell fogat mosni? Milyen fogkrémet érdemes használni? Hogyan tudjuk a fogközöket is megfelelően megtisztítani? 

Ezeken a kérdéseken megyünk végig a gyakorlatban játékosan, gyermekével közösen az iTop szájhigiénés oktatás keretén belül. Kipróbáljuk és kiválasztjuk, hogy melyek a számára legjobb fogtisztító eszközök (fogkefe, fogkrém, fogselyem). Szemléltető fogsoron, majd a gyermek a saját fogain is jól begyakorolja a helyes szájápolási rutin napi menetét. Mi mindenben segítjük, korrigáljuk, ha szükséges. 


Minél fiatalabb korban tanuljuk meg a helyes szájhigiéné napi szintű gyakorlati alkalmazását, annál nagyobb eséllyel előzzük meg a későbbi problémák, betegségek kialakulását.

Sort kerítünk az iTop szájhigiénés oktatás során egy 2. alkalomra is, ahol plakkfestéssel ellenőrizzük, milyen sikeresen alkalmazta a gyermek az 1. alkalom során megszerzett tudást. Ha szükséges, átismételjük a folyamatokat, ezzel is tovább mélyítve a gyermek már megszerzett ismereteit.

Árak

Gyermekfogászat

Barázdazárás (foganként)
20 000 Ft
Trepanált tejfog tisztítása
9 500 Ft
Elcsiszolás
9 500 Ft
Tejfog extractio (húzás)
15 000 Ft
Tejfog gyökérkezelés
17 500 Ft
Tejfog tömés
17 500 Ft
45+ év
betegellátásban szerzett össztapasztalat
7+ éve
létező és működő rendelő
7000+
ellátott páciens
3500+
beültetett implantátum

Dentop fogászat - Vélemények

  • Fura ezt mondani egy fogorvosi rendelő esetében, de (amennyiben kell) tényleg szeretek ide jönni. 🙂 Nagyon jó, szakmailag maximális minőségű és kedves kezekben van minden páciens. Köszönöm a gyors és tökéletes megoldásokat mindenki nevében!

    Tóth Andrea
  • Szuper modern környezetben, szakmailag felkészült orvosokkal rendelő fogászat, ahol minden problémára létezik megoldás! Én is félek a fogorvostól, mint sokan mások de a Dentop az a hely, ahova mégis járok! Számos kezelésen vettem már részt, soha nem volt gondom utólag. Ezek a szakemberek nem tévednek, ami itt készül precíz és tartós munka!

    Stefán Inez
  • Évek óta járok a DENTOP Clinic-be. A magas technikai felszereltség és szakmai színvonal mellett mindig kedves, segítőkész és törődő orvosok és személyzet fogadott. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

    Dr. Kiss Dávid
  • Foghúzáson vettem részt, Sulyok Lili doktornőnél. Magabiztos,határozott, profi.Éreztem hogy biztos kezekben vagyok, ez nagyon megnyugató volt számomra. Az egész beavatkotás gyors és fájdalommentes volt.

    Juhász Zsófia
  • A Dentop egy nagyon barátságos légkörű tiszta rendelő. Én Dr Hriczó-Koperdák Gergely doktor úrhoz jártam, aki végig nagyon kedves alapos és precíz volt. A tömések után korona készült, a végeredmény pedig egy esztétikus jól működő fogsor. Visszakaptam úgy kb a 30évvel ezelőtti fogaimat. Doktor úr, ez profi munka volt!

    Kelemen Ildikó
  • Nem szeretek fogorvoshoz járni, még most sem szeretek, de számomra abszolút pozitív tapasztalat volt a Dentop Clinic. 🙂 Az időpontkérés egyszerű és gyors volt, egy komplex, csontpótlásos beavatkozáson estem át. A konzultáció és a műtét során a szájsebész doktornőről és asszisztenséről csak jókat mondhatok.

    Szabó Erika
  • Dr. Hriczó-Koperdák Gergelyhez járok évek óta a Dentopnal. Konzerváló fogaszatban kiemelkedő szaktudással rendelkezik, alapos és precíz munkát végez. A többi orvos, mint például Dr Kövér Krisztian parodontològus es az asszisztensek is kedvesek ès segítőkészek.

    Csányi Szilvia