Rendelőnk szakmai vezetője. Érdeklődése hamar a fogszabályozás felé fordult, ezért diplomájának megszerzése után néhány évvel teljesen szakosodott a fogászat ezen területére. Az elmúlt három évtized alatt felgyűlt tapasztalat és emberséges bánásmód sikerét már több ezer elégedett páciens mosolya bizonyítja.
Nyolc éven keresztül a Hamburgi Egyetemen (Németország) az egyik legnevesebb fogszabályozó szaktekintélytől, Prof. Asbjorn Hasundtól tanulta a fogszabályozást, dolgozott és kutatott. Az így megszerzett tudást egyrészt egy magas színvonalú Fogszabályozási Stúdió létrehozásával, másrészt pedig szakmai továbbképzések tartásával kívánta kamatoztatni.
Dr. Borbély Péter a fogszabályozási diagnosztikában használt lézeres digitalizáló feltalálója, melyet világszerte használnak. A Magyar Orthodontusok (= Fogszabályozók) Társaságának alapító tagja. A Prágában évente megrendezett IOS nemzetközi konferencia társszervezője. A University of Alabama at Birmingham (USA) és a Debreceni Egyetem vendégprofesszora. Több hazai egyetem meghívott előadója. Havi rendszerességgel tart félnapos továbbképzést „A fogszabályozás dióhéjban” címmel. Három éven át a világ harminchat országban olvasott „Kieferorthopädische Mitteilungen” (= Fogszabályozási Közlöny) kiadója. Két éven át a „Fogszabályozás” című hazai szakmai folyóirat főszerkesztője. Számos tudományos cikk és az „Egyenesíves technika” című szakkönyv szerzője. Társszerzője a „3D Imaging for Orthodontics” című könyvnek és a legújabb egyetemi tankönyvnek.
Fennmaradó szabadidejében sportol és szobrászkodik, de legszívesebben a családjával pihen: négy felnőtt gyermek édesapja és 13 unoka büszke nagypapája.
Vissza a csapatunkhozLorem Ipsum is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an unknown printer took a galley of type and scrambled it to make a type specimen book.
Contrary to popular belief, Lorem Ipsum is not simply random text. It has roots in a piece of classical Latin literature from 45 BC, making it over 2000 years old.